Örökségünk, értékeink

1. sz.

K. Győri Etelka

Festőasszony

(1898-1983)

emlékkiállítás

Örökségünk, értékeink

1. sz.

K. Győri Etelka

Festőasszony

(1898-1983)

emlékkiállítás

A Köröstarcsáért Barátok Egyesülete

Helytörténeti Gyűjtemények kiadványa

Szerkeszti: Végh Judit

ISBN: 963 206 546 8

ISSN: 1589-5246

„Lelkesedtem mindenért,

ami jó és szép

Simogattam elhagyott

gyermekek fejét”

K. Győri E.

K. Győri Etelka festőasszony

Halálának 20. évfordulójára

Kevés olyan ember van Köröstarcsán, aki ne ismerné Konyeczkiné Győri Etelka nevét. Etuska néni, több mintfél évszázadon keresztül művelte, édesapjától Győri Károlytól tanult mestreségét. Számtalan esküvői és családi fényképet, gyermek és felnőtt arcképet készített műtermében. Kivételes tehetsége a vizuális művészetek iránt nemcsak a fotográfia, hanem a festészet területén is alkotásra késztette

Már gyermekkorában ügyesen rajzolt, festett. Tehetségét felismerték, de sajnos nem volt lehetősége továbbtanulni. Hihetetlen tudásvágya és alkotói ösztöne révén, könyvekből, megfigyelés után és otthoni gyakorlás során tanulta meg az olajképek festésének technikáját. A művészettörténetben, a művészképzésben nem részesült festőket, naiv festőnek hívják. Etuska néni nem szerette ezt az elnevezést, magát festőasszonynak nevezte.

Az önmagát művelő festőasszony, művészi látásmódját, egyre kifinomultabb és tökéletesebb festési technikával ötvözte, évtizedek alatt több száz páratlan festményt alkotott. Megörökítette szülőhelye korabeli életét és lakóit. Egyaránt festett csendéletet, tájképet, zsánerképet (élet-kép), portrét és önarcképet. A választott téma művészi kompozíciója, technikai kidolgozása, megszerkesztett és aprólékos munkára utal. A gyümölcsök hamvasságát, a virágok üdeségét, a felhők áttetsző fátylát, a víztükör csillogását, az emberi arc érzelmeit, kifinomult laza ecsetkezeléssel, mély tónusú, telt színek használatával érzékeltette.

Töretlen alkotásvágya ösztönözte a környező világ megfigyelésére, amelyben mindig alkotásai, témáját kereste. Hunyorítva járt-kelt, és ha megragadta figyelmét valami, rögtön lerajzolta vagy lefényképezte. Még éjszaka sem pihentette képzeletét, ha eszébe jutott egy kép vagy néhány mondat, rögtön fölkelt, hogy papírra vesse gondolatait, lerajzolja álmait.

Kivételes művészi tehetsége nemcsak a fotográfia és a festészet világában alkotott, ha-nem a költészetben is. Talán kevesen tudták, hogy Etuska néni verseket, regényeket, színműveket, aforizmákat is írt. Számtalan pályázati fel-hívásra küldte verseit, elbeszéléseit, fényképeit. Több dicsérő oklevelet, elismerést kapott, versit megjelentették. Színművét Mezőberényben és Köröstarcsán is előadták.

Aktív, munkával töltötte élete során, munkatársa volt a Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárának, tagja volt a Budapesti Művészbarátok Körének, kapcsolatot tartott a békési Jantyik Mátyás Múzeummal a Magyar Nők Országos Tanácsával, levelezett a Magyar Filmgyártó Vállalattal.

Mindezek ellenére a saját életével örök elégedetlen volt, mert nem tudott azzá lenni, amit tehetsége révén elérhetett volna. Kiolthatatlan tudásszomja élete végéig megmaradt. A mindennapi gondok ellenére mindig törődött más emberekkel, mindig a szegények az elesettek, a gyermekek mellett állt és soha nem hátrált meg.

Több mint 200 verse, több regénye és színműve, több száz festménye bizonyítja, hogy élete nem volt hiábavaló. Életének 85. évében, 1983. március 11-én végleg búcsút mondott e földi létnek.

Halálának huszadik évfordulója alkalmából, emlékezzünk K. Győri Etelka köröstarcsai festőasszonyra, a festményeiből rendezett kiállítással és e kiadványunkkal, melyben verseiből is közkincsé teszünk néhányat.

Végh Judit

rajztanár, etnográfus

K. Győri Etelka festőasszony emlékkiállításának megnyitó beszéde

A kiállítást megnyitotta Budai Gábor nyugdíjas tanár, a Köröstarcsáért Kitüntetés Díjazottja 2001-ben.

Tisztelt Jelenlévők!

Szeretettel köszöntök minden kedves érdeklődőt, aki Konyeczkiné Győri Etelka gyűjteményes kiállításán megjelent. Ezt a kiállítást a Köröstarcsáért Barátok Egyesülete rendezte Etelka néni halálának huszadik évfordulója alkalmából.

A családom igen szoros kapcsolatban volt Etalka nénivel. Feleségem édesanyja a legjobb barátnője volt. Gyermekeimről és magáról a családról, nagyon sok fénykép őrzi ezt a kapcsolatot, meg néhány szép általa festett különböző festmény, sok szép általa írott vers és levél. Mielőtt az életéről szólnék, szeretném felolvasni egyik versét, melyet 1974. június 16-án írt Gödöllőn.

Hiába halok meg, lássátok

a Föld tovább forog,

de fönnakadnak ágbogán

a zöld gondolatok.

Pár évtizedig lesz, aki

pókhálós könyvemet felnyitja,

azután mindenki végkép eltemet.

Nem is panaszképp mondom ezt

elmúlni jó lehet.

Poraink töltik magasra

a termő földeket

és rá süt majd a nap

az álmunk benne lesz.

Egy különös versszínű virágon

a szélben ott rezeg.

Érdekes gondolat van ebben a versben. Amíg beszélnek az emberről, különböző munkáit megtekintik, múljon el, bár sok év, a szívekben tovább él.

Etelka néni saját maga által írott önéletrajzát szeretném most elmondani.

1898. szeptember 4-én születtem Köröstarcsán, azóta is itt élek. Apám fényképész volt, tőle örököltem a mesterséget. Igen szegények voltunk, szüleim három gyermeket neveltek. Mivel az állami elemi iskola VI. osztályát színjelesen végeztem, az első világháború alatt az akkori főjegyző kívánságára odaadtak a főjegyző mellé telefoninspekciósnak. Ott megtanultam az írógépelést is. Nagyon szerettem volna továbbtanulni, de ez sohasem sikerült.

1919-ben férjhez mentem. Férjem géplakatos volt a Fejérváry Celesztina grófnő birtokán, cséplőgépnél dolgozott. Tizennyolc évi házasság után 1937-ben meghalt. Azóta egyedül élek, illetve az öcsém két gyermekét neveltem. Hozzájuk tartozok, de amíg egyedül meg tudok lenni, itt maradok

Csak Magyarországot jártam be, a kiállításokért. Voltam Ék Sándor gyűjteményes, nagy kiállításán és sok, azóta elhalt művész kiállításán. Voltam Koszta Józsefnél Szentesen. Megjegyzem, Koszta szintén fényképezni tanult.

Hosszú életem során sok minden voltam. 1945-ben alapító tagja voltam a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének, a Földmíves Szövetkezetnek, 21 évig voltam a gyulai Állami Gyermekmenhely helyi felügyelője. 1951-ben beléptem a helyi Kisipari Szövetkezetbe, tíz év után onnan kerültem nyugdíjba.

Azóta festegetek, de mindig is a legnagyobb vágyam a rajzolás és a festés volt.

Ez az önéletrajzi írás 1975. januárjában íródott , Etelka néni Békéscsabán a Megyei Művelődési Központban rendezett kiállítása alkalmából. Előtte és utána is volt több alkalommal kiállítása Etelka néninek.

Szeretném még az életrajzi adatokat ki-egészíteni. Testvérének három gyermeke volt. A legidősebb Elza is itt nevelkedett nála. Karcsi és Pötyi a fiatalabb végig nála nevelkedett. Mindhárom gyermeket ismerem. Karcsi felesége itt volt nálunk néhány évig pedagógus, a legkisebbik testvért tanítottam is. Nagy bánata volt, hogy saját gyermeke nem született, így minden szeretetét nevelt gyermekeinek adta. Életének utolsó éveiben nevelt fiánál, Karcsinál és családjánál töltött több időt, de nem tudta megszokni a fővárost és hazajött.

A kiállításon bemutatott képek csak egy részét képezi annak a nagyon sok festménynek, amit élete során készített. Itt csak egy csokorra való van belőle. Elgondolkozik ez ember azon, mivé lehetett volna, ha tanulja is ezt a művészeti ágat.

Magáról a festményekről én nem kívánok szólni. Én soha nem szerettem, ha nekem mások megmagyarázták, mi ebben a versben, festményben, szoborban a szép, vagy éppen miért silány az, amit nézünk. Állapítsa meg mindenki saját magának, hogy tetszik, nem tetszik, szeretem, nem szeretem. Nem szükséges senkit befolyásolni.

Végezetül szeretnék köszönetet mondani a Köröstarcsáért Barátok Egyesülete tagságának és Végh Judit elnöknek a szépen megrendezett kiállításért.

Befejezésképpen szeretném a beszédem egy verssel befejezni, melyben búcsúzik a legkisebb nevelt gyermekétől.

Ki tudja, ki tudja, hogy én ki is vagyok

Nem is veszik észre, hogyha én meghalok.

Be lesznek majd csukva, mind, mind, az ablakok

Nem is tudja senki, hogy miért van zárva.

Csak egy édes kislány lesz majd nagyon árva.

Ibolyakék szemén aranykönnycsepp fénylik

Tudom az életét értem sírja végig.

Kívánom én édes vigasztalásképpen

Ne szeressél engem úgy, mint régen

Elhangzott Köröstarcsán 2003 március 15-én, a Szabó Károly Művelődési Házban rendezett emlékkiállításon.

Emlék Klárikának

Amikor még láng voltam,

ragyogott a hold.

Napsütött mezők felett

délibáb táncolt

Amikor még láng voltam,

virágzott a rét

Most meg – elfelejtettem

sok virág nevét.

Lelkesedtem mindenért

ami jó és szép.

Simogattam elhagyott

gyermekek fejét.

Álltam, mint egy lángoszlop

kimért helyemen.

Ki tudja azt, hogy mi miért

kell, hogy úgy legyen?

Kialudt a láng most már

nincs csak hamuja,

Felkapja egy forgószél

volt – nincs – elhordja

A kozmikus ég alatt

hol van a határ?

Nem is voltam láng csak egy

szentjánosbogár...

(1968)

Szeretem én az én kis falumat

Szeretem én az én kis falumat

Búza között az egyenes utat

Ahonnan a torony visszalátszik,

Ahol a sok akácfa virágzik.

Mikor a nap rászikrázik a földre,

Mikor a csillagok járnak körbe,

Holdvilágon, nyári éjszakában

Szeretem én ébren és álmában.

Legények, meg lányok mennek sorban.

Lábuk nyoma nem látszik a porban.

Kapával meg gereblyével mennek,

Akácvirág alatt megpihennek.

Szerelmes szép nótákba is fognak

Tudják, mit hoz nekik már a holnap.

Aztán a zöld kukorica táblát,

Új tavaszban új dallal kapálják.

Távolodó kis alakjuk fénylik,

Nótájukat szellő hozza végig.

Nagy betűvel jár erre a Béke,

Tüzesítem a szívemet érte...

Ha a hangom olyan erős volna,

A millió csillagokig jutna,

Betöltené a Mindenség kékjét,

A falumért követelnék Békét!

(1956)

Búzatábla szélen

Búzatábla szélen

piros pipacs mellett,

Azért imádkozok

hogy én itt haljak meg …

Susogó kalász közt

víg pacsirta dallal,

Szálljon el a lelkem

fénylő napsugárral …

Öleljem a földet

arccal leborulva

Érett búzaszemmel

hulljak le a porba.

Azért imádkozok,

minden nyári délben,

Hogy én így haljak meg

búzatábla szélen …

Közölve a Vasárnap című lapban 1935 június 2-án.

Nem is éltem

Nem is éltem csak úgy látszott

Velem a Mindenség játszott.

Annyi voltam, mint egy pehely

Mint a sóhajtás felemel …

A csillagok megcsodáltak

Szívemen mély sebet vágtak,

Aztán orkán kacagással

Kezdték a játékot mással …

(1965)

Az én anyám...

Az én anyám, talán nem is asszony volt,

Bár ruháján tűvel varrott ezer folt.

Talán tündér, vagy egy angyal volt talán?

Most is látom ennyi sok sok év után.

Arca fehér a két szeme égszínkék.

Szelíd hangját most is hallom egyre még …

Tudom most már. Atom volt és újra az.

Szemétől lett kék az ég is, így igaz.

Porrá omlott, de millió alakban

Ott van minden létezhető anyagban.

És virág nyit szeme forró sugarán,

Sohasem hal meg, sohasem az én anyám …

(1967)