Sánta Zoltánné: Nem legenda

Nem legenda, csak emlékek,

melyek szívem mélyéről feltörnek.

Hajdanán velem, vagy éppen

felmenőimmel történtek.

Mind ebben a drága kis faluban

estek meg, melynek neve: Köröstarcsa.

Valaha lehetett Terecha,

de ki emlékszik már a kenderáztatókra?

Dédanyám itt varrogatta, báli ruháját sok unokának,

a másik pedig, rendezgette virágait szép csokorba,

melyek a falubeli az emberek lakodalmát,

s majdan végső útját koszorúzta.

Ükapám itt faragta kanapéját stafírungba.

Büszke volt rá dédmama, később nagymama.

S ma én őrzöm az utókornak,

mert ez még az ő drága keze munkája.

Családi mende-monda,

dédanyám halálát egy varrótű okozta.

Az élet furcsa fintora,

mert elrejtette a tarhonya.

Édesanyám keserűen-mókás emléke,

Mami rétes nyújtásának kezdete.

ahogy húzogatta, kerekítette,

elszakadt, s erre nagy lett a mérge.

A gyerekek ezen jót nevetgéltek,

hogy kuncogásuk elrejtsék,

s e helyzetet ne nehezítsék, a falra szegezett

Szabad Föld naptárját böngészgették.

.

Gyermekkorom emlékei,

egy gát menti házikóhoz repítenek ki.

Itt nőtt fel édesanyám, s nagyapám is,

ebben a sáros kis utcácskában, a falu végin.

Nyáron sok ember erre biciklizett a közeli kertjébe,

be- beköszönt valamelyik, vállukon gereblyével.

Télen együtt szánkóztunk a környék összes gyerekével,

de ma már, óriási árok húzódik a gát tövében.

Az ősök elmentek, az idő pereg,

új emlékek kerekednek, a gyerekkor emléke

a múltba veszett, de azért születnek

a családban, új varrónő és asztalos lelkek.

Kik, ebben a Körös menti

kis faluban, fogják napjaikat leélni.

És elmondhatják: ”Itt született már ükapád is!”

s remélem, itt fogok én is örökre megpihenni.

Íródott Köröstarcsán, 2010. március hava 17. napján

Írta: Sánta Zoltánné szül.:Tóth Etelka, Köröstarcsa Árpád tér 5. szám alatti lakos.