|
Börner Bianka
Brukolakhosz
S az álmok
nem fogynak el…
A nevem: Judy Foster.
Kisvárosi emberként azt hittem, hogy az álmaimnál érdekesebb
dolgok sosem történhetnek meg velem… De úgy látszik tévedtem.
Bridgeville-ben
élek édesanyámmal, szerencsére azokhoz az emberekhez tartozom, akiknek
megadatott az egykeség. Most novemberbe töltöttem 16. életévemet
és erre büszke is vagyok, mint minden átlagos tinédzser. Anyám
szerint túlságosan is jókislány vagyok, és kevés időt töltök
emberek között. De nekem ez így pont tökéletes, ha úgy vesszük,
édesanyám tölti be a nevelő és a legjobb barátnő szerepét is.
De most az életem teljesen megváltozik, elköltözünk. Amikor meghallottam
a hírt egy világ omlott össze bennem. Mi lesz így az én nyugodt
kis életemmel ? Ó jaj nekem…
December
19. A költözés napja
A költözés híre óta nagyon
sok minden megváltozott. A pakolás körülötti nyüzsgés teljesen
felborította a napomat. Már csak pár óra és indulunk. Rossz belegondolnom
is, hogy mit kezdek én egy új iskolába, új emberek között. Előző
iskolámba már mindenki hozzászokott, hogy én egy ilyen elvont egyéniség
vagyok, és szívesebben töltöm időmet olvasással, mintsem vásárlással,
és egyéb hétköznapi dolgokkal.
Azt hiszem, elszunyókálhattam
a kocsiban, mert mire felébredtem körülöttem már minden korom sötét
volt. Édesanyám közölte velem, hogy mindjárt oda érünk a repülőtérre.
Már a gondolattól is émelyegtem, hogy nekem fel kell ülnöm egy
repülőre. Sohasem bírtam az ilyen utazásokat, egyetlen egyszer ültem
ilyen gépen, akkor is egész úton azon erőlködtem, hogy el ne hányjam
magam. De túléltem, mint minden mást.
December
20. Az első napom Reynoldsban
A délelőttöm nagy része
elment a kipakolással, de örültem, hogy így legalább még nem kellett
bemennem az iskolába. Úgy hallottam, hogy itt a legtöbb diák, olyan
mintatanuló, mint amilyen én voltam Bridgeville-ben. Így talán könnyebb
lesz a beilleszkedés… Mondom talán. Biztosra nem mondhatom, mert
még életembe nem jártam ilyen helyen, ahol ennyi ember élt.
A táskámban
már nem volt semmi, amit helyre kellett volna raknom. Úgyhogy úgy
döntöttem a délutánomat egy kis olvasással töltöm, végre lesz
valami, ami megnyugtat ebben a nagy felfordulásban. De már nem sokáig…
December
21. A rémálom kezdete
Tudom, hogy egy kicsit túlzom
ezzel az egész dologgal. Lehet, hogy itt végre normális barátokra
lelhetek, de az ember manapság, már soha nem lehet elég óvatos
?
Az iskola kívülről jól
nézett ki, szinte már túlságosan is jól. Talán egy álomba léptem
be ?
Viszont,
amint besétáltam az iskola ajtaján ez az érzésem teljesen elmúlt.
Mennyi ember, és mind engem bámul.
Siettem, hátha végre a tekintetük
valaki másra kalandozik. De úgy látszik nekem is néha a lábam elé
kéne figyelnem. A padlón vagyok, a könyveim szanaszét szórva. Már
csak arra figyelek fel, hogy egy gyönyörű kéz felém nyúl. Lehet,
hogy tényleg csak álmodom, vagy lehetséges, hogy valaki ilyen jól
nézzen ki, mint ez a srác ???
Az arca már inkább szoborszerű,
mint emberi, egy csodálatos műalkotásnak hihetném. Barna haja csak
úgy fénylik a napfényben, körülbelül velem egyidős lehet. A szeme,
mintha aranyból lett volna kiöntve, úgy sugárzott. A legszebb modellsrácokat
megszégyeníthette volna. Segített felállnom, de aztán úgy eltűnt,
mintha a kámfor nyelte volna el. Eleinte azt hittem a szépsége úgy
elvarázsolt, hogy csak amiatt nem vettem észre, hogy elment. Kábulatomból
egy másik srác ébresztett fel, szerintem olyan képet vághattam,
mintha szellemet láttam volna, mert a srác elég érdekes szemekkel
mért végig, mint egy bolondot, aki a diliház helyet egy iskolába
tévedt volna be.
Végül megszólalt:
- Te vagy az a új
lány Kaliforniából? – Felszedegettem a könyveimet és közben
válaszoltam neki.
- Igen. – A szeme
akkor felcsillant, lehet, hogy végre rájött csaknem az idegosztályról
lógtam el.
- Akkor megengeded,
hogy elkísérjelek az első órádra- egy kicsit elpirult, ezek szerint
nem sok lánnyal lehetett dolga, majd elkezdett magyarázkodni. - Hát
csak azért…mert…nekem is biológiám lesz…és…arra gondoltam…talán…el
kelne egy kis körbeigazítás!
Nem mondtam neki nemet,
mert abban van egy kis igaza, hogy egyedül nem lesz egyszerű
megtalálnom az osztálytermet. Ajándék lónak ne nézd a fogát.
Az órára menet megint
láttam azt a srácot. A lépése olyan könnyed volt, mint a Twilight
filmek sztárjainak.
Ekkor elfogott
valami érzés. Egész órán azon töprengtem, hogy vajon az elméletem
csak újabb agyszülemény vagy van valami igazság benne…
Hiszen az a járás, azok
a gyönyörű szemek, a szoborszerű szépség, és a sápadt bőr.
Csak egy valamire tudtam következtetni. Ráadásul, ahogyan eltűnt
mellőlem. Ilyet csak az Alkonyatból lehet látni, a csodás Edward
Cullen szerepében, csak itt a főhőst Tim Dalltonnak hívták… Timothi…
Ez a név egy kicsit réginek tűnt ahhoz, hogy egy 17 éves srác viselje.
Te jó
ég! Mi van, ha az elméletem igaz? De ha igaz is, hogy ő tényleg
egy vámpír, mi kárt tenne bennem? Ha veszélyes ragadozó lenne,
akkor már a folyósón megharapott volna, vagy valami… De ő
segített rajtam… Hogy lehetne egy ilyen csodás alak vérengző fenevad?
Ez egyszerűen elképzelhetetlen.
Vége a napnak.
Szerencsére gyorsan elszállt, miközben én egy mesebeli alakról
álmodoztam.
Még ha ő tényleg
egy Brukolakhosz ( közismertebb nevén vámpír ) , akkor is még ilyen
gyönyörű teremtést nem láttam a világon. Csak az fáj, hogy megérinthetem-e
valaha is !
Azt hiszem
ideje lenne lefeküdnöm, hogy holnap megújult erővel, felfrissült
aggyal kigondolhassam, mi legyen most a teendőm. Addig is remélem,
hogy AZ ÁLMOK NEM
FOGYNAK EL… és holnap
egy újabb álom jő!!!
|
