Végh Judit

KÖRÖSTARCSAI

VÁSZONSZÖVÉS

KÖRÖSTARCSAI FÜZETEK I.

Tisztelt Olvasó!

Ön a Köröstarcsai Füzetek első számát tartja a kezében, amelynek – reményeink szerint – lesz folytatása. Évente jelenik majd meg egy-egy újabb tagja a sorozatnak. Valamennyi falunk helytörténetéből meríti témáit. Rólunk és nekünk szól – tarcsaiakról tarcsaiaknak – ez a mostani beköszöntő szám is. De célunk, hogy minden érdeklődővel – a példányszám szabta határokig – megismertessük községünk történetét, hagyományait, értékeit.

Külön öröm számunkra, hogy éppen a millecentenárium évében jelenik meg kiadványunk, amely eddig előzmények nélküli vállalkozás Köröstarcsa történetében. A kiadvány védnöke, az egy éve alakult Kulturális Bizottság fő célja, hogy településünk polgárainak büszkeségét, kötödését községünkhöz, identitástudatát erősítse azáltal, hogy hiteles történelmi ismereteket, helytörténeti adatokat, illusztrációkat, dokumentumokat, helyi hagyományokat, művészeti alkotásokat közöl a sorozat hasábjain.

Hisszük. Hogy szűkebb hazánk,

Köröstarcsa fejlődését segítjük azzal, hogy hozzájárulunk múltunk megismeréséhez, feldolgozásához, önismeretünk elmélyítéséhez.

Nyíri László

a Kulturális Bizottság elnöke

Végh Judit

Köröstarcsai vászonszövés

Köröstarcsai

Vászonszövés

Írta és a fotókat készítette:

Végh Judit

Köröstarcsa, 1996

A kötetet kiadta a Köröstarcsai Önkormányzat,

megjelenését támogatta az Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet

Borítóterv: Kuttor Géza

Adatközlők

1. Simon Zsigmondné (Tóth Lidia) 82 éves

2. Mező Imréné (bakó Eszter) 83 éves

3. Fülöp Benedekné (Gábor Róza) 75 éves

4. Gábor Károlyné (Szabados Julianna) 63 éves

5. Behán Pálné (Dékány Eszter) 62 éves

6. Bátori Antalné (Szabó Margit) 82 éves

7. Szabados Gáborné (Szász Róza) 62 éves

8. Szilasi Károlyné (Pataki Julianna) 80 éves

9. Győri Jánosné (Petneházi Mária) 82 éves

10. Puskás Lászlóné (Bakusz Margit) 54 éves

11. Bátori Zsigmondné (Kis Ilona) 70 éves

12. Szatmári Károlyné (Sija Ilona) 90 éves

13. Bartolf Mihályné (Juhos Eszter) 79 éves

14. Sánta Jánosné (Tóth Veronika) 65 éves

15. Szalai Lajosné (Fésűs Mária) 50 éves

Köszönetet mondok minden kedves adatközlőmnek és barátaimnak, akik segítettek a gyűjtemény elkészítésében.

Végh Judit

Köröstarcsa, 1995. június

Bevezető

1994-ben jelent meg „a Békés megyében élő nemzetiségi lakosság vászonszőttes kultúrája” c. könyv a Békési Műhely különszámaként. Most a megyében élő magyar lakosság szövőhagyományainak egy kis részével, közelebbről Köröstarcsa vászonszőttes kultúrájával ismerkedhetünk meg.

A megye népművészeti mozgalmának erőssége, hogy tagjai között számos olyan ember található, akik magukénak vallják elődeink örökségét, s tesznek is valamit a mintakincs fennmaradásáért. Külön öröm számunkra, ha ezek olyan fiatalok, mint Végh Judit, aki közreadja gyűjtését mindnyájunk örömére, s egyben felhívja figyelmünket lakhelye hagyományos kultúrájának ma még fellelhető darabjaira. A fiókból, szekrényből előkerült régi szőttes szép válogatásában gyönyörködhet az olvasó.

A bemutatott textilek magukon viseli e táj sajátosságait, alkotójuk kézjegyét, a Békés megyében élő magyarság paraszti szőtteseinek egyszerűségét, mértéktartását. A könyvben szereplő ismertetők természetesen nem tudományos, hanem népszerűsítő igénnyel készültek. Reméljük, színes és hasznos kalauzként szolgálnak a szövést kedvelők és művelők körében.

A könyv írója megmentette a feledéstől a megyében oly nagy múltú szövőhagyomány jó néhány darabját. Szép és változatos anyagot nyújt az érdeklődők számára. Segít eligazodni a gazdag megyei szőttesanyagban, valamint segíti azokat az alkotókat, akik újrafogalmazzák ezeket a mintákat, s az így létrejött textilek új szerepet kapnak az életünkben.

Sok-sok ilyen alkotással szeretnénk találkozni a megyei, valamint az országos kiállításokon.

Dr. Illés Károlyné

népi iparművész

Köröstarcsa Békés megye 3000 fős községe. A Kettős-Körös partján fekvő igen régi település. Már 1221-ben említik okmányok mint lakóhelyet. A Körös vize és a termékeny földek alapvető lehetőséget nyújtottak a kender termesztéséhez és feldolgozásához.

A kender népi feldolgozása

A magyar parasztság gazdálkodásában hosszú évszázadokon keresztül igen jelentős szerepet töltött be a kender és a len finom rostjainak fonallá fonása, majd ennek vászonná szövés. Az így nyert anyagokból a család és a gazdaság textilszükségletét egykor teljes egészében, majd egyre csökkenő mértékben biztosították.

Kender és lenvászonból készültek a ruházat egyes darabjai,ezenkívül a lakás és a háztartás, valamint a gazdaság területén tudták hasznosítani a házilag előállított textíliákat. Ugyanakkor jelentős értéket képviselt az a sok kötél és madzagfajta, amit a kenderfeldolgozás melléktermékeként elhulló részekből fontak, szőttek, sodortak.

A hagyományos szerszámokkal és hagyományos módon végzett textilmunka rendkívül időigényes volt, mégis a XX. század első felében is a parasztcsaládok nagy részében a nőknek rendszeres munkája volt. Ennek magyarázata elsősorban, hogy a kenderfeldolgozás az időbeosztást tekintve nagyszerűen illeszkedett a mezőgazdasági munkákhoz. A teljes szükséges időráfordításnak csupán 16-18%-a jut a nyári mezőgazdasági munkák idejére, míg a többi hosszan tartó munkát a téli hónapokban végezhették. Leghosszabb időráfordítást a fonál igényel, ami általában november elején kezdődik és legfeljebb február végéig tart, így munkát ad a család minden nő tagjának a téli időszakban.

Ugyanakkor a fonás jórészt társaságban végzett munka volt. A hosszú késő őszi és téli délutánokon, estéken az asszonyok, főleg pedig a lányok századunk elején is még a fonóházban gyülekeztek, hogy társaságban és vidámsággal törjék meg a fonás egyhangúságát. Társaságban a munka mellett tág lehetőség kínálkozott a beszélgetésre, mesélésre, dalolásra, játékra. Mivel a fonóknak a legények is vendégei, a falusi fiatalság legfőbb szórakozó- és találkozó helyei voltak a fonóházak. Ugyancsak a fonás jórészt társaságban végzett munka volt. A hosszú késő őszi és téli délutánokon, estéken az asszonyok, főleg pedig a lányok századunk elején is még a fonóházakban gyülekeztek, hogy társaságban és vidámsággal törjék meg a fonás egyhangúságát. Társaságba a munka mellett tág lehetőség kínálkozott a beszélgetésre, mesélésre, dalolásra, játékra. Mivel a fonóknak a legények is vendégei, a falusi fiatalság legfőbb szórakozó- és találkozó helyei voltak a fonóházak. Ugyancsak társas munka volt – főleg a Tiszántúlon – a kenderdörzsölés. Ezek a társas munkák biztosították századokon át a falusi parasztfiatalság szórakozási lehetőségeit.

A következőkben áttekintjük azt a munkamenetet, munkaeszközök és munkamódok egymásutánját, amelyeknek során a kender- és lenrostból szövet készül.

-” A kender igényes növény, jó minőségű és gondosan megdolgozott föld kellett hozzá mindig. Jól szántott, jól trágyázott földbe vetették úgy mint a búzát. A vetés ideje április közepe, vége. Szent-György napja körül volt. Vetés után nincs gond a kenderrel.”

A tavaszi vetést még abban az évben, a nyárit csak a következőben dolgozták fel. A kender kb. 1 m magasra nő, kétlaki növény: virágos (hím) szálai beporozzák az akkor még alacsonyabb magvas (anya-) szálakat.

-”Augusztus elején a virágost nyűvik, közepetáján, vagy a hónap második felének az elején, amikor a szárak megsárgulnak kerül sor a magvas nyűvésre. Gyökerestől felnyűttek és maroknyi kévékbe kötötték, a földön megszáradt, utána leverték róla levelet, felállították gúlába és 2-3 napig száradt tovább. Amikor jól megszáradt kitűztek egy napot az áztatásra.”

Áztatás által a háncs szálai közötti kötőanyag szétrohad, így könnyebb a szálak szétválasztása. Folyóvizeknél főleg a part melletti sekélyebb és lassúbb mozgású vízben jelölték ki az áztatók helyét. Nagyobb folyóknál a holtágak vagy az árterületeken megmaradt vizek szolgáltak áztatóhelyül. Ennek az emlékét őrzik a kenderáztató dűlő neveink.

„A kendert egymásra keresztben lerakták áztatni, sárral betakarták és körbe cölöpöket vertek, hogy a víz ne vigye el. A folyóvízben az áztatás 2-3 hétig is eltarthatott, a víz hőmérsékletétől függően. A virágos kendert általában rövidebb a magvast hosszabb ideig áztatták, mert vastagabb a szára. Áztatás után felvették a vízből és kimosták a sártól. Majd a vízparton sátorszerűen felállították a kévéket: itt lecsorgott róluk a víz, kicsit megszikkadt, aztán hazavitték és az udvaron, a kertben napon szárították. Amikor megszáradt kendertörővel törték. Ez az eszköz fából volt, felénk kenderseprűnek hívják. Ezután megint szárítás következett.”

A következő munkafolyamat a tilolás. Az áztatásnál megrohadt fás részeket a tiloló nyelve összehúzza, így a tilolás során ki hullanak a kender rostjai közül. Ezek nem használhatók vászon szövésére. A szálak puhítását szolgálta a kender morzsolása vagy dörzsölése. A kenderdörzsölő fából készült eszköz, egymáson elforduló kerek lapokból állt.

Ami eddig történt a kenderrel, az a rostok fás részektől való megszabadítása volt, valamint puhítása, finomítása. A gerebenés azt jelenti, hogy most már minőségi különválasztás is történik. A gereben olyan eszköz, amelyikből szögek állnak ki, ezek adják a fogait.

-„ A megtört kenderből kirázzák a még benne maradt fás részeket, ezután a rostokat a gereben fogai közé verik. A leghosszabb szálak a kézben a rövidebbek a fogak között maradnak. A gubancos zsáknak való volt. Következett a fonás, ami téli munka volt. A zsáknak valót gyalogrokkán (guzsaly) fonták. A szöszkanóc egy rúdra volt felkötve, az orsót pergették hozzá. A vászonhoz használt kendert rokkán fonták meg. Fonás után a fonalat felmotollálták”.

A megfont fonalat a kézi orsóról (vagy a rokka orsójáról) a motollára vezetik fel, hogy ezen lemérjék a kész fonal mennyiségét. Ezen kívül a motolálás célja az is, hogy a kimosáshoz, majd a megszárításhoz alkalmas formába hozza, kötegelje a fonalat.

- „Erős fahamus vízbe áztatták, utána kigyúrták, majd tiszta vízbe kimosták a kész fonalat. A fonal ezzel szövésre készen állt s a további eszközök a szövőszékre való felvetés megkönnyítésére szolgálta. Ilyen eszköz volt például a vetőfa. A vetőfa rúdja felül a mestergerendára szegezett vasfülbe alul pedig a padlóba vájt lyukba állt.”

A vászonhoz láncfonalnak pamutot használta, keresztfonalnak (vetülék) pedig kendert. A szövéshez először a lánc pamutfonalat megvették. A vetőfáról levett fonalat láncikába összekötötték. Így tartották addig, amíg a szövőszékre nem húzták fel mint láncfonalat.

-„A szövőszék felvetése a következő sorrendben történt, a fonalat rátették a szövőszék zsubojára (hátsó lánchenger), beleszedték a nyüstbe utána a bordába szedték bele majd hozzákötötték a kötöző vászonhoz. A szövés legeleje ritka mert nem lehet úgy ráverni a vetülék fonalat. Ebből a vászonból lett a túrószűrőruha. Felénk használt minták a duplaveréses (4 nyüsttel mintázott), és a szedettes (2 nyüsttel mintázott). Ehhez használt szövőpamut a piros fejtő volt.”

Adatközlő:

Fülöp Benedekné

Ezek után következzék a Köröstarcsán szőtt és használt textíliák bemutatása.

A falu lakossága magyar, nincs jelentős nemzetiségi lakosság, mint például a közeli Mezőberényben. Ezzel magyarázható, hogy vászonszőttes kultúrája különbözőségeket mutat a környék szőtteseitől. Eltérések jelentkeznek a szőttesek színvilágában és használatuk módjában is.

A gyűjtésben szereplő szőttesek felhasználásuk szerint

Törölközők

A törölközőket részben tisztálkodáshoz, részben díszítésre használták. A dísztörölközőt valamilyen fatartóra helyezték el az ajtó mellett.

Alapanyaga pamut lánc és kender vetülék fonal. Előfordul tiszta pamutalapú is. A kétféle törölköző szélessége megegyezik, a dísztörölközők hosszabbak voltak.

Amíg a tisztálkodáshoz használt törölközők mintázata egyszerű szövött csík vagy duplaveréses (nyüstös technika) esetleg keskeny szedettes csíkozású, addig a dísztörölközőket minden esetben gazdagon szedettes technikával díszítették, nagyon sokszor teljes névvel, vagy monogrammal látták el.

A minta színe jellemzően piros, de a duplaveréses technikánál megjelenik a kék szín is. Motívumaiban fellelhetők a geometrikus minták a növényi motívumok valamint állatábrázolások is. A törölköző széleinek eldolgozása szálszorítással (parámázás) történt. Díszítésre alkalmaztak láncfonalból kiképzett rojtot – amire jellemző, hogy gazdagon csomózott -, és vendégrojtot.

A szövési technika vászonkötés.

Abroszok

Kétféle funkciójú abroszt különböztetünk meg a gyűjtésben. Az egyik az étkezéssel kapcsolatos, a másik az ünnepi abrosz. Az étkezéssel kapcsolatos abroszok lehetnek: sütőabrosz, tarthonyakészítő-, réteskészítő abroszok.

Az alapanyaguk hasonlóan a törölközőkhöz pamut lánc és kender vetülék fonal. Az ünnepi abroszokat századunkban már tiszta pamutfonalból szőtték.

Mérete változó, a sütőabroszok mérete akkora volt, min a kenyérdagasztó teknőé.

A sütőabroszok díszítése az egyszerű szövött csík és a duplaveréses csíkok. Előfordul a két végén mintázott és az egész felületén csíkozott abrosz is. Jellemző volt, hogy a monogramot kihímezték vagy beleszőtték.

Az ünnepi abroszok díszítése duplaveréses (nyüstös) és szedettes technikával készült. Található a szövött csík között keresztszemes hímzéssel (merkeléses) díszített is. Motívumaikban hasonlóak a törölközőknél leírtakhoz. A díszítő csíkok színezése szintén hasonló a törölközőkhöz, de előfordult több színnel díszített is.

Az abroszok két szélből készültek, a szélek összedolgozása különböző. Lehet egyszerű összevarrással és lehet díszesebb is. Az abroszok széleinek díszítése lehet:

-szálszorítással (parámázas) a két végén, ez jellemző a sütőabroszokra.

-gazdagabb azsúrozással, láncfonalból kiképzett rojttal.

A szövési technika vászonkötés.

Szakajtókendő, konyharuha, túrósruha

A szakajtókendő funkciója: a kenyérsütésnél a szakajtókosár kibélelése, illetve a kisült kenyér letakarása.

A tehenet, juhot tartó háztartások nem nélkülözhették a sajtruhát, túrósruhát, hevítőt. Anyagát a szövés kezdetekor a ritkább sűrűségű vászon adta.

Alapanyaguk felvető (lánc) pamut, vetüléke kender fonal. A beszőtt csíkok alapanyaga színes pamut. A két szélen jelennek meg a csíkok, amelyek többségében egyszerű szövött csíkok, de a későbbi daraboknál találunk nyüstös mintázatút is. Színezése megegyezik az abroszoknál alkalmazott színekkel. A század harmincas éveiben készülteknél több szín (kék, sárga, zöld, rózsaszín) is előfordul. A mintázatban megjelenik az úgynevezett búzakalászos, zabszemes is. Található olyan is, amelyik mintázatában megegyezik a hozzátartozó sütőabrosszal. Monogramos.

Mérete általában 70x70 cm-t közelíti meg. Szövési technikája vászonkötés.

Kötények

A parasztasszonyok általában nem jártak kötő nélkül ezen a vidéken. Külön kötőt használta a lisztel való foglalatoskodáskor, amikor kenyeret sütöttek, tésztát gyúrtak (szitálókötő).

E kötények díszes változatait használták a vendégfogadáshoz, például lakodalmak esetén. Két változata van, a derekas félkötény és a mellyes kötény.

Alapanyaguk pamut felvetővel és kender vetülékkel szőtt, később megjelent a pamutvászon. A kötény mérete a tulajdonosától függött, de jelemzően a fékötény hosszúsága 60-70 cm a mellyeseké 100 cm körüli.

Mintázata díszes szedettes csíkok, monogram, szőttes csíkok és a színes hímzés. Alsó végét gazdag rojtkötések díszíthetik. A kötők színezése megegyezik az eddig leírtakkal. A szövés technikája vászonkötés.