II. MAMF Könnyűzenei Tehetségkutató Verseny
2010. március 27-én Köröstarcsa
Szabó Károly Művelődési Ház és Könyvtár
A tavalyi szép sikeren, érdeklődésen felbuzdulva a művelődési ház ismét pályázott az OKM által a Program A Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért keretében meghirdetett tehetségkutató verseny megrendezésére. Békés Megye Önkormányzata a rendezvényt ugyancsak méltónak ítélte arra, hogy programjai sorába felvegye. Az előkészítő, szervező munkában Savolt Zoltán (Békés Megyei IBSEN Kft. Kulturális Iroda), Salamon Zoltán (Palmetta) és Szabó Zoltán (Körös Art Stúdió, MCL) volt segítségemre. 2010. március 27-én tucatnyi zenekar méretette meg magát a köröstarcsai MAMF Könnyűzenei Tehetségkutató Versenyen.
A zsűri tagjai:
Bajusz Attila (a SZIN programvezetője, IHRK stúdióvezetője) Szeged,
Szabó András manager (Magna Cum Laude) Budapest,
Köles Márk (dob és ütőhangszeres előadóművész, az Örömzene Egyesület elnöke) Békéscsaba,
Kovács Péter (szabadúszó zenei újságíró, Powerground Management) Budapest.
A csapatok felkészülten , a feszített tempót tiszteletben tartva igényes produkciót mutattak be a szakértő zsűrinek és közönségnek. A délután folyamán Békés megyével ismerkedhettek a fiatalok, a megye településeivel foglalkozó kvíz kérdésekre helyesen válaszolók pedig ajándékot kaptak, sorsoláson vettek részt. Az egész napos vetélkedést követően a zsűri hosszas vita során döntött az elsőségről. A győztesek a demo anyag rögzítése mellett olyan, szakmailag fontos lehetőséget (fellépés, rádiós interjú) kaptak, amely segítheti a zenei fejlődésüket. Külön öröm, hogy szép Békés megyei sikerek születtek. A fiatal zenekarok a zsűritagok személyében pedig olyan, a kortárs könnyűzenét értő, művelő, menedzselő szakemberekkel kerülhettek Köröstarcsán kapocslatba, akik a további zenei pályafutásukban segítségükre lehetnek. (Smiriné Kokauszki Erika, Tarcsai Híradó 2010. április)
Eredmények:
I. díj: -DREADFUL PEACE
II. díj: -MATTER OF COURSE
III. díj: -XPLODE
Különdíj: -MATTER OF COURSE
Legjobb énekes: -Fehér László /Matter of Course
Legjobb hangszeres zenész: -Szabó Csongor-dob /Kalapos Band
Fődíj:
Dreadfeul Peace
II. díj:
Matter of Course
III. díj:
Xplode
Legjobb énekes:
Fehér László, a Matter of Course-ból
Legjobb hangszeres zenész:
Kalapos Band dobosa, Szabó Csongor
Szabó Károly Művelődési Ház és Könyvtár
eMagyarország Pont ID száma: 1151
eMagyarország Pont címe: 5622 Köröstarcsa Kossuth utca 18-20.
Telefon: +36 (66) 480-824
Fax: +36 (66) 480-824
E-mail: muvhaz@korostarcsa.koznet.hu
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 001103-2009